Gábor
by on September 12, 2017
111 views
Az USA mindig is egy háborús nemzet volt, a II. Világháborút követően nem akadt olyan évtized, hogy ne robbantott volna ki a Föld akár több pontján fegyveres konfliktusokat. Ezek a kis háborúk elképesztő módon felpörgették a gazdaságot, milliószámra fogytak a lőszerek, bombák, egész repülőgép és hadihajó flottákat kellett építeni a világ meghódítását célzó, elszórt hadműveletek sikeres véghezviteléhez.
Az elszigeteltsége, távolsága miatt az ellenfelek által megközelíthetetlen anyaország lakói az ötvenes, hatvanas és még a hetvenes években is élvezték a hadigazdaság rájuk nézve nagyszerű előnyeit, áldásait. A nyolcvanas évek végén hirtelen egypólusúvá vált a világ – most már tudjuk, hogy ez a berendezkedés csak egy rövid időre szólt, hiszen közben újra megerősödött Oroszország és Kína is feltűnt a nagyhatalmak között -, így az Egyesült Államok stratégái egyfajta győzelemként élhették meg a Szovjetunió széthullását. Úgy érezték, az egész bolygó az ölükbe hullott… De mégsem…
A horizonton egy új ellenség, az arab világ tűnt fel, akiket nem lehetett sem gyarmatosítani, sem asszimilálni, márpedig ez feltétlenül szükséges lett volna ahhoz, hogy megvalósulhasson az Új Világrend doktrínája szerint létrehozandó világbirodalom. Az arabok makacsok, erősek és kitartók. Az olyan államok, mint Szíria, Irán, Egyiptom, nem vehetők be pusztán katonai erővel, hiszen ezzel akár egy világháború kirobbantását kockáztathatnák. Így valami máshoz kellett folyamodni, valamihez, amire eddig nem volt példa, ami kellőképp sokkolhatja az egész világot.
Ez volt 9/11. Ez volt az a fordulópont, amikortól kezdve az USA egyenesen az ártatlan áldozat szerepében tetszeleghetett és felhatalmazást kapott arra, hogy véres bosszút álljon azon elvetemült lator államokon, amik a támadások logisztikáját biztosíthatták. Afganisztán és Irak. Az első olyan bábuk a világot jelképező sakktáblán, amit el kellett távolítani. Ahhoz, hogy sokat tapasztalt mai társadalmunkban egy diktatórikus rendszert ki lehessen építeni, már nem elég elcsalni a választásokat és a hatalom megkaparintását követően rendezni egy hosszú kések éjszakáját. (A nácik, miután vezető pozícióba kerültek, egyetlen éjjel leforgása alatt megszabadultak legerősebb politikai riválisaiktól, magyarán lemészárolták a teljes ellenzéket.)
Ez manapság már nem menne olyan simán, mint néhány évtizeddel ezelőtt, főképpen akkor nem, ha egy lopakodó diktatúrát szeretnének bevezetni. Egy olyan rendszert, ami noha mélységesen elnyomó jellegű, az emberek mégsem tiltakoznak ellene, sőt, nem gondolják, hogy oktalan módon meg vannak fosztva szabadságuktól, alapvető jogaiktól, így lázadni sem fognak a fennálló renddel szemben. A módszerek ezen a téren nagymértékben finomodtak és a brutalitás helyébe rendkívül ravasz, körmönfont, elképesztően türelmes, ugyanakkor félelmetes módon célratörő eszközöket vetnek be. Az Egyesült Államok 2001 szeptembere óta egyre inkább belesüpped egy fasisztoid rendszer mocskába.
Az akkor is csupán látszólagos demokrácia hanyatlása akkor vette kezdetét, amikor az ikertornyok önmagukba dőltek. George Bush már akkor megfogalmazta egyébként elfogadhatatlanul szélsőséges állásfoglalását: aki nincs velünk, az ellenünk… Ez volt az üzenete a világ népei számára – és az állampolgárai felé. 9/11 nagyszerű alkalmat jelentett ahhoz, hogy nagyrészt a szolgalelkű és kilóra felvásárolt média segítségével megteremtsék a láthatatlan ellenségtől való rettegés teljességgel alaptalan mítoszát, félelemben tartsák az embereket és ezt kihasználva olyan lépéseket tegyenek meg, amik egyértelműen a demokratikus berendezkedés lebontását célozták meg. És bejött nekik.
Hiszen 2001 szeptemberét követően szinte hisztérikus rettegés lett úrrá az országban, araboknak hitt hindukat lincseltek meg, a tévé előtt nevelkedett, szocializálódott és szabadon programozható emberekben elültettek egy paranoid téveszmét a láthatatlan ellenségről, aki bármelyik pillanatban újabb és újabb borzasztó merényleteket hajthat végre a szabad világ ellen. Megdöbbentő és meglehetősen riasztó ennek a láthatatlan ellenségnek a hasonlósága George Orwell 1984 című könyvéből ismert Eurázsiai Szövetségével. Abban a történetben az embereket elképesztő módon elnyomó kormányzat pontosan ezt a módszer alkalmazta: összetákolt egy ellenségképet, egy olyan fantomot, amivel valahol a távolban könyörtelen háborút kell megvívni annak érdekében, hogy az ország lakosai viszonylagos jólétben élhessenek. (A regényből nem derül ki, hogy ez az örökös háborúzás vajon valódi volt, vagy csupán egy jól kitalált mese.) Az Egyesült Államokban pontosan ez érvényesül a mai napig.
Noha a WTC, és a Pentagon elleni merényletek elkövetői maguk is elpusztultak az öngyilkos akciók során, a következő hónapokban – mintha csak kondicionálni akarnák az embereket az örökös rettegésre – heti rendszerességgel érkeztek pániktól elcsukló hangú jelentések lépfene vírussal átitatott levelekről, további terrorcselekmények bekövetkeztének lehetőségéről – sosem történtek meg… -, és folyamatosan fenntartották ezt a rendkívül romboló jellegű, ugyanakkor nagyon is hatásos légkört. Az eredmény? Az amerikai nép különösebb vonakodás nélkül fogadta el azt, hogy megnyirbálják személyiségi jogaikat. A törvényhozásban olyan beadványok mentek át csont nélkül, amik engedélyezték a megfigyeléseket, a bírói, ügyészi végzés nélküli házkutatásokat, letartóztatásokat, elhurcolásokat. Az elnök személyes parancsára bárki meggyilkolható – és ehhez nem kell amerikai állampolgárnak lenni!
A rendszer és ezzel együtt a demokrácia jól érzékelhető módon eltorzult, az emberek a mesterségesen kialakított rettegés légkörében elkezdték egymást figyelni és feljelentgetni. A rendszerkritikus gondolatokat megfogalmazók minden gond nélkül válhattak a kormányzati titkosszolgálati szervek adatbázisaiban potenciális terroristává. Azért, mert nem támogatták a fennálló hatalmi berendezkedést. Ismerős? Hogyne lenne az, hiszen minden diktatúra hasonló metódus mentén működik! Amennyiben nem velünk vagy, úgy ellenünk, és ha ellenünk vagy, akkor bizony veszélyt jelentesz ránk. Ha veszélyt jelentesz ránk, akkor alaposan meg kell figyelnünk, ellenőriznünk, és szükség esetén ártalmatlanná tennünk. Bármilyen eszközt felhasználva!
Elmondható tehát, hogy leszámolhatunk azzal az ostoba illúzióval, hogy a 9/11 utáni Amerikát a demokrácia letéteményesének, zászlóshajójának tekintjük, hiszen ez egyáltalán nem igaz. Ez a belső munka azt a célt szolgálta, hogy elvesse az addig viszonylagos gondtalanságban élő amerikai állampolgárok körében a rettegés magvait, létrehozzanak egy testetlen, fantomszerű, örökké támadásra készülő, valójában nem létező ellenségképet, amire hivatkozva más helyzetben elfogadhatatlan intézkedéseket vezethetnek be.
Posted in: Society, Old Time
2 people like this.