Gábor
by on 2019 August 15.
459 views

Durva, hogy még ezt is tudja rólunk a Facebook!

Nekiment Mark Zuckerbergnek egykori szobatársa, Chris Hughes, a Facebook egyik alapítója. A szakember szerint a Facebooknak ijesztően nagy a hatalma, ezért fel kellene darabolni a céget, ami "megfojtja a szólásszabadságot". A Ripost körülnézett, mi mindent tudhat rólunk a közösségi oldal. Kiderült: sokkal többet, mint hinnénk!

„Egy külföldi kocsmában, melynek falát kitömött állatokkal díszítették, arról beszélgettünk egy barátnőmmel, hogy miért is nem mentünk preparátornak. Hamarosan meglepő módon a barátnőmnek helyi preparátor-képzéseket dobott fel hirdetésben a Facebook" – mondja a %Ripost%-nak Mónika.

„Bejött egy kolléga a szobába, és kondenzátorokról kezdett magyarázni. Fél óra múlva kondenzátor-hirdetéseket dobott fel nekem a Facebook. Eszembe nem jutott soha kondenzátorokról nézelődni a neten! Az okostelefonomon keresztül hallották, amit mondok" – meséli döbbenten Ferenc.

Egy kutatás is igazolja: hallják, amit mondunk

A Dél-Floridai Egyetem professzora, Kelli Burns kutatása során számos őt körülvevő dolgot említett meg, majd a Facebook azokkal kapcsolatos hirdetéseket dobott fel. Egy másik teszt résztvevői pedig telefonon beszélgettek arról, hogy egyikük Japánba készül és tanácsot kér, miképp juthat olcsón oda. Hamarosan japán utazási ajánlatok jelentek meg a Facebook-oldalaikon.

A játék az egyik trükkjük

A Facebook élőzéskor, illetve egyes- Facebook-játékok engedélyezésekor maga a felhasználó ad engedélyt a közösségi oldalnak a mikrofon használatához.. . Mindez kivédhető, ha beszélgetés közben kikapcsoljuk az okostelefonon a wi-fit és a mobilnetet – de vigyázat, ha legközelebb játszunk valamit a Facén, újra engedélyezzük a mirofonhasználatot!

A Facebook tudja, ki ül mellettünk a vonaton

Se közös ismerős, se azonos érdeklődési kör, mégis ismerősnek ajánlja a Facebook az adott személyt. Hibázott volna a rendszer? Nem, használják a helyadatainkat! „A vonaton ültem, amikor ismerősnek ajánlott fel egy nőt a Facebook. Felnéztem, és az illető, egy vadidegen ott ült velem szemben. Egy kattintással megtudtam a velem szemben ülő teljes életét. Nagyon ijesztő és bizarr volt ezt átélni" – meséli László, aki – akárcsak a Facebook által leleplezett nő – rendszeresen ingázik Vác és Budapest között.

„Sok más embert, akit csak a vasútállomáson látok, folyamatosan felkínál a Facebook ismerősnek a helyadatok alapján" – teszi hozzá.

Még többet tud majd rólunk

„A Facebook nemrég egy olyan algoritmus használatára kért és kapott engedélyt, amely megmondja, hogy az adott felhasználó kivel él egy háztartásban, anélkül, hogy az illető elárulná azt” - mondja Keleti Arthur, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója. „Egy tanulmány szerint 2020-ra a felhasználók érzékeny adataik háromnegyedét nem tudják majd megvédeni az interneten. A Facebook erőssége a személyre szabott tartalom, amihez elengedhetetlen a felhasználó mind pontosabb ismerete” – hangsúlyozza a szakember.

Topics: zuckerberg, facebook
Like (6)
Loading...
Sad (2)
Loading...
Wow (1)
Loading...
10
Mária Bálint
Nem kell találgatni. Leírták, hogy februártól fogja tudni olvasni a gondolatainkat, akkor már rá se kell kattintani semmire. Hogy kísérleteztek velem egy ideig biztos, mert többször megfigyeltem, hogy bizonyos oldalt meg akartam keresni, de már a szemem elé is került, mielőtt a kezemet felemeltem vo... View More
1
1
2021 January 12.
Anikó Juáhsz
Ez komoly?
2021 January 16.
László Nagy
Cukibácsi mindenkit letilt, aki bármiféle kritikát megfogalmaz a gondolatrendőrségével szemben. Ha nem nyúlta volna le a messengert, nem is bosszantana, itt a régi-jó IWIW.
2021 January 22.
Gábor
Bizony. Sajnos sokan nem tudják, hogy a fészbúknak nagyobb hatalma van, mint az usa elnökének. A háttérből akkora erők irányítják, ami mellett, a trump "hatalma" szinte csak gyerekfing. Engem is dobtak már párszor, és sok ismerősömet is. Ez van, de most már legalább van választási lehetőség.
2021 January 22.
Anikó Juáhsz
Én már régóta nem vagyok a fosbúkon, párszor kidobtak, néhányszor visszamentem, aztán meguntam, azóta köszi, jól vagyok.
1
1
2021 January 22.
Zoltán Laczó
Amit a facebook tud rólam azt bárki tudhatja, az aki nem csinál semmi törvénytelent annak nincs félnivalója. Ha valaki kíváncsi rám, az kérdezzen bátran barátkozó vagyok mindenkivel szívesen beszélgetek
2021 February 10.
Gábor
Annál egy kicsit többről van itt szó, sokkal többről, mint amit önként megosztasz 1f609.png
2021 February 10.