Petíció a földet látogató idegenekhez, a föld megmentésére
PETÍCIÓ A FÖLDET LÁTOGATÓ IDEGENEKHEZ, A FÖLD NÉPÉNEK A MEGMENTÉSÉRE. A petíció minden néphez szól, akik számára fontos egy egyén individuuma, a szabadsága, a függetlensége és a jogai sérthetetlensége.  Jelenleg a föld népe, az emberek teljes elnyomásban élnek. Az elnyomók minden szinten kihasználják és kizsákmányolják az emberi fajt. Ennek az elnyomásnak a föld népe nem képes véget vetni, hisz nincs már olyan fórum, ami a nép, az emberek érdekeit képviseli.  Az alábbiakban felsorolom azokat a bűnöket, amit a földön élő, néhány család tagjai elkövetnek, és elkövettek, az utóbbi néhány száz évben. A felsorolás nem időrendi, és nem a fontosság szerint követik egymást, hisz prioritás szempontjából egyenértékűek. A felsorolás nem törekszik a teljességre, hisz ezekre a témakörökre már sok ezer oldalnyi tanulmányt írtak, és mégsem történt érdemi változás. 1. Covid -19 korona vírus járvány, és az ezzel összefüggő gyógyszeripar káros hatásai. Ez a járvány, egy mondvacsinált járvány, amit már számtalan tudós és szakértő bebizonyított. A járványt halálosnak és veszélyesnek titulálva, az emberiség teljes egészét korlátozó intézkedéseknek vetik alá, amivel az alapvető emberi jogaiktól is megfosztják az embereket. A járvány elleni védekezés első számú eszközének a vakcinát jelölik meg, ami semmilyen szempontból ne megfelelő.  •    A vakcina a törvényi előírással ellentétben, még a kísérleti fázisban használatba került, sőt mi több, sok helyen kötelező érvényű.  •    A vakcina nincs letesztelve, nem ismertek a mellékhatásai. A vakcinálás lényegében a teljes emberi fajon végzett kísérlet eszköze.  •    A vakcina olyan mRNS összetevőket tartalmaz, ami átírhatja az emberi DNS alapvető funkcióit, ami veszélyt rejt magában.  •    A járvánnyal és a vakcinálással kapcsolatban nincs korrekt tájékoztatás. •    Járványügyi információk nem tartalmaznak megfelelő és korrekt információkat sem a vírusról, sem a vakcináról. •    A járvánnyal kapcsolatos intézkedések mellőzik a józan ész alapvető elveit. A korlátozások nem a betegekre vonatkoznak, hanem az egészséges emberekre.  •    Az embereket, aki megtagadják a vakcina felvételét, büntetik. Nem élhetik az eddig megszokott életüket, korlátozzák a szabadságát, beszűkítik a mozgásterét. A járvány hátterében bolygóméretű cégek és szervezetek állnak. Kiemelném a WHO tevékenységét, ami alapvetően félrevezeti az embereket a helyzettel kapcsolatban. A WHO a világ egészségügyi szervezete, ami névleg az, ami, valóságban pedig a gyógyszergyárak működésének a központja, akik meghatározzák ezek jogait és lehetőségeit. A járvány hátterében állnak a gyógyszergyárak (lásd = vegyszergyárak) akik számára a vírus és a járvány, csak egy üzleti lehetőség, amit ki is használnak. (Ezek a fennállásuk óta ezt a metódust követik, tudatosan fenntartva a betegségeket az emberi faj vonatkozásában, amiből gigantikus bevételeket könyvelnek el) Ezek a vegyszergyárak gyártják a járvány elleni vakcinát. A vakcina nem hozza az elvárt eredményt, hisz a járvány és a vírus eleve nem is igényelné ezt a fajta beavatkozást. A vakcina „mellékhatása”-ként, több olyan probléma is felmerült, ami láthatóan több áldozatot követel mint maga a járvány. Mondjuk ki, több kárt okoz, mint amennyi előnye lehetne, egy valódi járvány esetében.  A kockázati tényezők ellenére, ezek a gyógyszergyárak nem vállalnak felelősséget az általuk világméretű terjesztésbe bevont vakcina által okozott károkért. Ezek a gyógyszergyárak felette állnak minden kormánynak, minden közigazgatási egységnek, lényegében a világ urai, és mint ilyen, nincs mód arra, hogy meggátoljuk, vagy megakadályozzuk a tevékenységüket. Kapcsolódó információ: a gyógyszeripar eleve átformálta a gyógyítással az orvoslással kapcsolatos képzést, információkat, és több esetben azt úgy alakította, hogy az nekik, a legkedvezőbb legyen. Ma már a gyógyászat teljes területe a gyógyszeripart szolgálja ki, és így mérhetetlen mennyiségű bevételhez jutnak, ám ennek a másik oldalán mérhetetlen mennyiségű beteg és gyógyszerfüggő ember él a földön. Ezzel a témával kapcsolatban még több információt találsz az interneten 2. Világméretű multinacionális vállalatok Ezek a cégek lényegében az egész bolygót behálózzák. Ezek a cégek látszólag rengeteg gyártó és forgalmazó egységből állnak, valójában mind egy nagy konglomerátum részei. A rengeted kis cég, felső vonalában van egy másik tulajdonos, egészen a csúcsig, ahol valójában csak néhány ember áll.  Ezek a cégek, jellemzően olyan termékeket gyártanak, és/vagy forgalmaznak, ami távol áll a valóságtól. Az élelmiszernek nevezett termékcsoport a legkritikusabb, amire több figyelmet kell fordítani. Ezek az élelmiszerek ránézésre úgy néznek ki, mintha valódi lenne, ám tartalmilag értéktelen.  Itt megjegyzem, hogy az étel elnevezése a régebbi időkben az volt, hogy: táplálék, vagyis táplálta a testet, magában hordozva a szükséges anyagokat, a test optimális működése érdekében. Ma ennek az általános elnevezése: kaja, vagyis megeszed és jóllaksz, de nem több. Ezek a termékek, amik arra hivatottak, hogy emberek megegyék, valójában csak látszólagosan felel meg ennek a szempontnak. Ennek két ő oka van, az egyik, hogy nincs benne az az összetevő, (vitaminok, és egyéb tápanyagok) aminek benne kellene lenni, másrészről van benne számos olyan alkotóelem, aminek nem kéne benne lenni, Ilyenek a színezőanyagok, ízfokozók, állományjavítók, tartósítószerek stb. Az összetételre vonatkozóan is két feltevés létezik. Egyrészről, így olcsóbb az előállítás, aminek következményeként nagyobb bevételt tudnak elérni, másrészről az ember egészségi állapotát ily módon lerontják, minek következtében egy sor hiánybetegség alakul ki.  A kapcsolat a gyógyszeriparral. Ha egyik oldalról ilyen módon beteggé lehet tenni az embereket, és a másik oldalon a gyógyszeripar lehúzza az emberekről a másik bőrt is, és gyógyszerfüggővé teszi őket. Ez a két állapot járul hozzá, vagyis az egyik kiváltó oka annak, hogy az emberek mentálisan is beteggé váljanak, ami nem megengedhető.  Ezen a területen sem képes az emberiség ellenlépéseket tenni, hiszen minden olyan szerv, ami ebben az ügyben eredményes lehet, már a multi cégek irányítása alatt áll.  Ezzel a témával kapcsolatban még több információt találsz az interneten 3. A bolygó erőforrásainak pazarlása Az ipari termelés, szinte minden területe kizsákmányolja a bolygó erőforrásait, és azokat elpazarolja, mindezt csak azért hogy még több bevételhez jussanak.  Ennek mellékhatásaként a bolygón mérhetetlen mennyiségű hulladék van felhalmozva, aminek a semlegesítése és a feldolgozása nincs megoldva, és még csak terv sincs ennek a kezelésére. Ezen témakör hátterében ismét csak a multi cégek állnak, és azok haszon és bevétel utáni mérhetetlen vágya. Van egy olyan nézőpont, ami szerint, ha egy termék hamar tönkremegy, akkor a vásárlók majd újra és úja megvásárolják azt. Ez a tervezett elavulás. Ez szinte mindenre rányomja a bélyegét, és ez az, ami a hulladékot előteremti.  Ez ellen nincs hatásos kezelési mód, mert mint oly sok esetben itt is a multi végek hatalma állítja meg a megoldás és a problémakezelésére fordított törekvéseket.  Ezek a cégek, ezekkel a nézőpontokkal lényegében megakadályozzák, hogy a felnövekvő nemzedékek teljes életet élhessenek, hisz számukra nem marad erőforrás, csak a bolygó mérető hulladék hegyek. Ezen a területen sem képes az emberiség ellenlépéseket tenni, hiszen minden olyan szerv, ami ebben az ügyben eredményes lehet, már a multi cégek irányítása alatt áll.  Ezzel a témával kapcsolatban még több információt találsz az interneten 3. A hadászati erőforrások túlméretezett felhalmozása A hadi ipar által felhalmozott fegyver arzenál, jelenleg képes arra, hogy a teljes bolygót elnéptelenítse. Képes arra, hogy a teljes biológiai életet kiirtsa, és képes arra, hogy a mars sorsára juttassa a földet. Ez nem megengedhető. A bolygón felhalmozott nukleáris arzenál, a mennyiségénél fogva, képes arra, hogy az egész bolygót darabokra szaggassa, és végleg megszüntesse a létezését. Ez nem megengedhető. A föld bolygón jelenleg is közel száz helyi háború zajlik, aminek a hátterében a politika áll. Nem a felszíni politika, hanem az, ami ez alatt a mélyben zajlik.  A háborúk és a hadászati rendelkezésre állás nem indokolt, hisz ember nem lehet ember ellensége. Ennek a hátterében a propaganda áll, ami a mélypolitikai igényeket és a bankok pénzügyi nyereségeit kielégítse.  Ezen a területen sem képes az emberiség ellenlépéseket tenni, hiszen minden olyan szerv, ami ebben az ügyben eredményes lehet, az a földet a kezében tartó és irányító hatalom kezében van. Ezzel a témával kapcsolatban még több információt találsz az interneten 3. folytatjuk...    
Gábor .
Ámor Randi a Társkereső közösség
7 likes Community
Bemutatjuk az Ámor Randi Társkereső közösséget Az Ámor Randi Társkereső közösség 2018-ban jött létre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felpörgessük a társkeresést, és egy új alternatívát adjunk a partner keresőknek. A megvalósítás során egyik fő szempont az volt, hogy nem csak az ismerkedést, és a társkeresést helyezzük előtérbe, hanem egy igazi közösséget hozzunk össze. Általában más hasonló oldalakon, amikor valaki társra talál, megszünteti a profilját, vagy csak inaktív állapotban otthagyja. Az Ámor Randi oldalon, a lehetőségek adottak ahhoz, hogy miután megtaláltad, itt is maradj, hisz mint közösség továbbra is érdekes lehet. A fejlesztéseknek köszönhetően, a szolgáltatások köre tovább fog bővülni, ami még több érdeklődőnek ad lehetőséget a kibontakozásra. Hol keress társat? A keresés lehet egyszerű és lehet bonyolult. Mi az egyszerű módját választottuk. A keresés alapja a helymeghatározás, így amikor valaki regisztrál, és megadja a helyzetét, ami egyszerű művelet, hisz az IP cím alapján egy térképre kerül fel a pozíciód, amivel lehetőség nyílik arra, hogy megtaláld azt aki valóban a közeledben van, és így mások is könnyen rád találnak. Ezzel vége a távoli reménykedésnek, az utazásoknak. Egyezések Ez egy új funkció. Ha a profilod megfelelően ki van töltve, akkor lesznek olyan adatok, amik megegyeznek másokkal. Minél több ilyen van, annál inkább esélyes a találkozás. Ezzel a funkcióval, könnyedén kiszűrheted hogy ki lenne hozzád a legmegfelelőbb. Kit keresel? A társkeresésnek a legalapvetőbb része, hogy kit keresel. Milyen legyen, milyen szokásokkal, beállítottsággal, mert alapvetően ez határozza meg, hogy milyen partnert akarsz találni magadnak. Az Ámor Randi profilodon meg tudod adni a párkeresésben a leginkább releváns paramétereket, így megadva a lehetőségét annak, hogy aki téged keres, az meg is fog találni. A bemutatkozás Ezzel kezdődik az ismerkedés. Aki azt mondja hogy ez nem fontos, az valószínűleg most is magányos. Ha kellő módon leírod hogy milyen vagy, akkor nagyobb eséllyel talál rád a nagy Ő. Persze lehet ezt menet közben is megbeszélni, de ha a végére kiderül hogy nem illetek össze, akkor elpocsékolt idő volt az "ismerkedés" . Az ismerkedés Ha minden egyezik, és az optimális paraméterek alapján megtalálod azt, aki számodra a legjobb lehet, akkor kezdődhet az ismerkedés. Az adatlap információi, csak a kezdő lökést adják meg, ám ahhoz hogy elnyerd a szíved választottját, neked kell megtenni a megfelelő lépéseket. Erre számos lehetőséged adunk az Ámor Randi közösségben, a döntés a tiéd, hogy élsz-e vele vagy sem.
Gábor .
Anikó Bóta
Bányai Sándor
+4
Idegenek Club
15 likes Community
Idegenek - feltárjuk az információkat Az utóbbi években azt tapasztalom, hogy a magyarul elérhető témába vágó információk, mindenféle tartalmak, lényegében, leszűkültek a "spektrumos" és az "ősi idegenek" sorozataira, ám ezzel együtt a nagyvilágban egyre több konkrét információ lát napvilágot, ami akár az ősi idegenekkel hozható kapcsolatba, vagy általánosságban az UFO kérdéskörbe illeszkedik. Mit lehet tenni ezzel kapcsolatban? Az egyik lehetőség, hogy a Ti és a Mi birtokunkban lévő információkat meg kell osztani másokkal is. Itt arra gondolok, hogy akinek van bármilyen tipusú találkozása, megfigyelése, élménye, az legyen közkincs, dacolva azzal , hogy hibbantnak tartanak érte, mert ezek az információk, egy ismerős szájából talán nem hangzanak annyira elszálltnak, mint amennyire a média azokat beállítja. Ha van bárki aki ebben partner lenne, én szívesen belekezdenék, egy ilyen jellegű gyűjtőmunkába, aminek eredményeképpen, egybe lehetne gyűjteni az egyének megfigyeléseit, adatokkal, képekkel, esetleírásokkal, stb, mert ha ez mind egyben van, akkor nagyobb hatást tud kiváltani a szkeptikusokban is, mint egy valahol elszólt történet. Az igazság odaát van! A kettes számú projekt lényege, hogy a neten fellelhető, leginkább youtube-os videók, ám egyéb források is szóba jöhetnek, szóval van fent nagyon sok új film, ami e témakört felöleli, de az angol nyelv ma még magyarországon nem eléggé elterjedt, és használt, ezért nagyon sokan ezekről az információkról lemaradnak. Az ötlet lényegében az, hogy partnerek bevonásával ezeket a hitelesnek látszó, vagy egynhangúlag hitelesnek vélt videókat, vagyis ezek hangját, a szöveget lefordítani magyarra, és feliratozva egybegyűjtve egy tematikus csatornán elterjeszteni. Nagy vonalakban ennyi, ha valakit érdekel, ha bárki részt venne ebben a munkában, ha csak alkalmi jelleggel segítene, az keressen meg minket, és megbeszéljük a részleteket. Rólunk – Rövid bemutatkozás. Az utóbbi években azt tapasztalom, hogy a magyarul elérhető témába vágó információk, mindenféle tartalmak, lényegében, leszűkültek a “spektrumos” és az “ősi idegenek” sorozataira, ám ezzel együtt a nagyvilágban egyre több konkrét információ lát napvilágot, ami akár az ősi idegenekkel hozható kapcsolatba, vagy általánosságban az UFO kérdéskörbe illeszkedik. Mit tudunk tenni ezzel kapcsolatban? Az egyik lehetőség, hogy a Ti és a Mi birtokunkban lévő információkat meg kell osztani másokkal is. Itt arra gondolok, hogy akinek van bármilyen tipusú találkozása, megfigyelése, élménye, az legyen közkincs, dacolva azzal , hogy hibbantnak tartanak érte, mert ezek az információk, egy ismerős szájából talán nem hangzanak annyira elszálltnak, mint amennyire a média azokat beállítja. Ha van bárki aki ebben partner lenne, én szívesen belekezdenék, egy ilyen jellegű gyűjtőmunkába, aminek eredményeképpen, egybe lehetne gyűjteni az egyének megfigyeléseit, adatokkal, képekkel, esetleírásokkal, stb, mert ha ez mind egyben van, akkor nagyobb hatást tud kiváltani a szkeptikusokban is, mint egy valahol elszólt történet. A kettes számú projekt lényege, hogy a neten fellelhető, leginkább youtube-os videók, – ám egyéb források is szóba jöhetnek, – szóval van fent nagyon sok új film, ami e témakört felöleli, de az angol nyelv ma még magyarországon nem eléggé elterjedt, és használt, ezért nagyon sokan ezekről az információkról lemaradnak. Az ötlet lényegében az, hogy partnerek bevonásával ezeket a hitelesnek látszó, vagy egynhangúlag hitelesnek vélt videókat, vagyis ezek hangját, a szöveget lefordítani magyarra, és feliratozva egybegyűjtve egy tematikus csatornán elterjeszteni. A küldetésünk Keresünk Téged, és mindazon lehetséges partnerünket, akik úgy érzik, hogy a fent említett állapot szerint valóban szükség van az információ-áramlásokat felgyorsítani. Keresünk Téged, aki érez magában elég ambíciót, egy ilyen projetben való részvételre, aki képesnek érzi magát arra, hogy ebben a munkában részt vegyen, és akinek valóban megvan a képesége, tudása arra, hogy tevőlegesen is aktíj tagja legyen ennek a csoportnak. Keresünk téged, aki hiteles szakértője vagy e támának Keresünk téged, aki nyelvtudásával hozzá tud járulni, a sikerünkhöz Keresünk téged, aki a médiakezelésben tapasztalt vagy. Ha úgy érzed, hogy ez a projekt neked bármilyen szempontból fontos, ha szeretnél segíteni nekünk, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot, és pontosítsuk az elképzeléseinket.  
A Nő és  a Férfi
30 likes Community
Nő és Férfi - elmondjuk az igazat Úgy tűnik, hogy régebben, néhány évtizede még nem léteztek azok a párkapcsolati problémák, amik manapság szinte mindenki életét megkeserítik. Vagy mégsem? Volt idő, amikor az udvarlás, egészen másképp kezdődött, és másképp végződött, ám a köztes időben a párok többnyire jól megvoltak egymással, még ha boldognak nem is lehetett nevezni őket,, bár erre is jócskán volt példa. Mi változott meg? Ma az információs korszakban sokkal gyorsabban zajlanak a dolgok mint régen, akkoriban csak a személyes találkozás és a levelezés volt használatban, ezzel szemben ma már gyakorlatilag a világon bárkit el tudsz érni másodpercek alatt, és a kommunikációra jött válasz is hamar megérkezik. Így elvileg egy kapcsolat nagyon rövid idő alatt létrejöhet. De vegyük észre hogy a sebesség növekedése mellett, a tartalom is egyre silányabb, vagyis nem a korszakváltás okozza a problémát, hanem az emberek fejében történt változások. Ezeknek a változásoknak keressük az okát, és igyekszünk valamilyen megoldást találni. Számos média, újság, és internetes portál foglalkozik a nő és férfi kapcsolatával, a hiányosságokkal, az azonosságokkal és különbségekkel, ám mindezek hátterében egy szakártő áll, aki általában pszichiáter, vagy valami hasonlóan agyas, aki tudja az igazat. Amikor egy nő, vagy férfi, esetleg egy pár felkeresi a szakembert, mert problémája van, akkor lényegében csak az történik, hogy a páciens kap egy címkét, miszerint ilyen vagy olyan fóbiád van, esetleg szociálisan érzékeny, vagy önértékelési gondjaid vannak. Ám ritka az olyan szakértő, aki képes és akar is a dolgok mélyére ásni. A másik oldalon ott vagy Te, meg a párod, és várjátok a megoldást, de mindhiába, mert csak diagnózis van, vagy néhány pirula, (a piros vagy a kék?) aztán megkapjátok a címkét és mehettek haza. A szakértői tanácsokat egy kicsit félretéve, igyekszünk realista nézeteket megosztani veletek, megpróbáljuk lerántani a leplet azokról a dolgokról, amik a problémák valódi forrásai lehetnek. Ma már a pszichiátria, és a pszichiáterek, az egyre bővülő DSM kötetekből, bárkire rá tudnak húzni egy tucatnyi rendellenességet, vagy amivel megbélyegeznek. Ha semmi más nem történik, akkor is ott fog motoszkálni a gondolatodban, hogy megbélyegeztek, és így elhitetik veled, és te meg elhiszed, hogy nem vagy teljes értékű. Szóval, szeretnénk inkább olyan megoldást kínálni, ami már másoknak is bevált. Ez az a pont ahol szeretnénk téged is bevonni a programba, ha volt vagy van olyan párkapcsolati problémád, amire használhat megoldásod is van, akkor oszd meg velünk, illetve ha valamely problémára adott kezelés nem volt hatásos, akkor ezt is osszátok meg velünk, hátha pont ez segít másoknak.
iWiW Red
22 likes Community
Az iWiW Club nem erről szól. A Clubban elsősorban az ismerősök felkutatása, kapcsolattartás, és az élmények megosztása a fő szempont. Mindenfajta szexuális tartalom tiltott, nem tehetsz fel olyan képet ami másokban esetleg ellenérzést vagy felháborodást vált ki. Ezért hoztuk létre az iWiW Red nevű oldalt, ami látszólag ugyan olyan, mint az iWiW Club, ám ott megtehetsz olyat is, ami itt tiltott. ...Hogy ez mit is jelent pontosan? Ha szeretnél egy kicsit lazítani, akkor tapasztald meg saját magad, ha tetszik élvezd, ha nem, akkor bármikor kiléphetsz.
iWiW Club - Ki Kicsoda az Interneten
33 likes Community
Az új iWiW-el nem a régit kívánjuk feltámasztani, sokkal inkább azoknak akarunk kedvezni, akik azt szerették, akik azért szerették mert igazán magyar volt. Bárki csatlakozhat hozzánk, egy egyszerű regisztráció útján, és hogy a személyes adatok védelme is biztosítva legyen, itt Te magad tudod megadni, hogy milyen adatokat teszel közzé, és ahhoz ki férhet hozzá. Minden további szócséplés talán felesleges is, hisz mindenki tudja hogy mit szeretne másokkal megosztani és mit nem. Az új iWiW működésében és funkcióiban egyenlőre csak a jelenleg is elérhető opciók lesznek, aminek a bővítését szeretnénk a Ti igényeteknek megfelelően kialakítani, mert nem biztos hogy az a jó nektek, amit mi kitalálunk, sokkal inkább szeretnénk olyanná tenni, ami nektek a legmegfelelőbb. Használjátok az új, és Magyar Közösségi oldalt. ...ééés egy kis adalék információ, hogy miért is veszélyes a fészbúk, és ezzel szemben miért jó választás az iWiW Club !!
Gábor .
Admin iWiW
Andrea Lovasi
+30