Hihetetlen Magazin
on 2021 September 4, 29 views
Nagy-nagy felháborodás kíséri a Pegazus-ügyként ismeretessé vált, épen aktuális közéleti fejleményt, aminek során „kiderült”, hogy több országban újságírók és közéleti szereplők telefonjait törték fel, illetve telepítettek azokra kémprogramot. Ami ebben az egészben a leginkább meglepő, az a reakciók többsége, ez a tágra nyílt szemű, haraggal elegy döbbenet. Mintha ezek az emberek életükben most először szembesülhettek volna azzal, hogy minimum 20 éve folyik egy globális szintű, totális megfigyelő infrastruktúra kiépítése és működtetése, ami nem csak az újságírókat és közéleti szereplőket, hanem mindenki mást a célkeresztjébe helyez… Erről azonban már mélyen hallgatnak a „Pegazus-áldozatok”, sőt, eddigi megnyilvánulásaik során rendre alaptalan összeesküvés-elméleteknek bélyegezték az efféle felvetéseket. Márpedig minden tény azt támasztja alá, hogy világunkban egyre kevésbé védhetjük meg magánéletünket, privát szféránkat és nem csupán a kormányok, illetve azok hírszerző ügynökségei, hanem a nagyvállalatok is nagy kedvvel és lendülettel törik ránk otthonunk ajtaját…
A teljes, vágatlan, cenzúramentes műsor megtekinthető az alábbi linkekre kattintva:
Indavideo
https://indavideo.hu/video/JE_TENYLEG_LEHALLGATNAK_BENNUNKET_AZ_UJ_VILAGREND_FULEI_PEGAZUS_MOSZAD_NSA
Bitchute
https://www.bitchute.com/video/81aGnUIkIrCO/
Facebook HIHETETLEN MAGAZIN
https://fb.watch/7n7eemsM2r/
Facebook HIHETETLEN TV
https://fb.watch/7n7gwXaceq/
Like (1)
Loading...
1